Rakott kenyér

Ezen étekkel akkor szoktam kis családomat megörvendeztetni, ha ellátogat hozzánk az a bizonyos „sekrestyében lakó rágcsáló”. No meg akkor, ha nem esznek annyi kenyeret, amennyit szoktak és a maradék megszikkad. A szikkadt kenyeret egy bizonyos ideig csak-csak megesszük. No de mindig?

Ilyenkor szoktam „rakott kenyeret” készíteni valami leves mellé, mert azt viszont szeretik, hidegen, melegen egyaránt.
Ma paradicsomleves mellé ez volt a menü.
Ha paradicsomlevest főzöl, tegyél bele egy kis reszelt sajtot, nem rontja el. Kóstold meg!
A rakott kenyérhez szétnéztem a spájzban és a hűtőben. Amit találtam kiraktam az asztalra és ezután következett az alkotás.
Volt hűtőben egy darabka húsos szalonna, ezt apróra daraboltam és egy kisebb tepsi aljára terítettem. (máskor csak két-három evőkanál olajat öntök alá) Felszeleteltem a szikkadt kenyeret, tejbe mártogattam és az apró szalonna tetejére raktam. Találtam még olyan 21 dkg-nyi párizsit és kb. ugyanannyi csirkemell sonkát. Egy fej vöröshagymát meg a felvágottakat apróra vágtam és összerottyantottam rövid lével, pörkölt félének. Ezt is rá a kenyérre. Ma dőzsöltünk, ezért reszeltem rá abból a trappistának nevezett sajtból.
Újabb réteg áztatott kenyér került rá. Aztán felütöttem 6 db tojást öntöttem bele egy kis pohár tejfölt és összekantrattam. Majd ezt tojásos tejfölös mutyit ráborítottam kenyérre és be az előmelegített sütőbe. Jó fél óra alatt kisül. Ja, amikor majdnem kész volt, reszeltem rá egy kis sajtot és ráolvasztottam.
Vizes uborkával fenséges ebéd volt.
A maradékra egész délután rájárt a család.

Holnap főznöm kell az biztos, elvégre vasárnap lesz, nem ehetünk maradékot!
Máskor bizony előfordul, hogy maradékot teszek az asztalra és kis családom szó nélkül meg eszi.
Engem arra tanítottak, hogy nem dobunk ki semmit, a kaját meg főleg nem, azt meg kell becsülni! Hát én ehhez tartom magam!

Textil vackok

Sohasem szerettem a tétlenséget. Ma sem. Egy kicsit tudok varrni, így ha van egy kis szabadidőm leülök- ahogy én hívom- piszmogni. Ebből a „piszmogásból” mindig születik valami kis „vacak”. Hál’ Istennek nem csak nekem tetszenek, másnak is!

Íme egy kis ízelítő:

Ezek a kis valamik, diétás szamócák. A szamóca fesztiválra készültek. Mind elfogytak és garantálom egy sem hizlal közülük. Sőt még gyomorrontást sem okoztak!

Ő az én „Kukacom”.

„Egér Elek, álmos kicsi egér gyerek.” Nézd meg, már félig lecsukódik a szemecskéje!

Mese az öreg fotelről

Van egy vénséges vén fotelunk. Árván áll a szoba egyik sarkában. A párjától már évekkel ezelőtt érzékeny búcsút vettünk. Ezt az öreg jószágot kis családom nem engedi kidobni, mondván „olyan jókat lehet benne pihenni”. Szegény öreg jószágon meglátszik, hogy valaha jobb napokat látott. Itt-ott már beleharapott az idő vasfoga, ezért letakartam egy takaróval. Mindjárt jobban nézett ki. Kis családom jókat pihent benne, de hogy, hogy nem, a takarót a fenekükkel mindig legyaszmatolták, ami aztán földön lógott. Őket nem zavarta, de engem nagyon, ezért hűségesen igazgattam. Naponta háromszor. Egy darabig! De aztán elegem lett és levettem a takarót! Ott állt a szobában csupaszon, de büszkén! Látszott a patinája és az, hogy egykor jobb napokat látott. Nem baj. Pelikán elvtárs után szabadon:” Kicsit öreg, kicsit kopott, de a miénk!”

De aztán eltelt néhány nap és nem bírtam tovább nézni az öreg meztelen fotelt és visszatettem rá a takarót. Minden kezdődött elölről. Családom pihen, a terítő lóg, én igazgatom, igazgatom, igazgatom, igazgatom…….. Egy darabig!

Aztán megunom és repül a fotel terítőstől, mindenestől, mert én bizony, hogy kivágom!

Palacsinta ala Lidi

„Megboldogult” lánykoromban mondta egyszer Édesanyám, amikor főzni tanított.

„Sütni, főzni nem nehéz, ha van hozzá elég pénz!”

Mennyire igaza volt!

De arra is tanított, hogyan tud kevés pénzből finomat, olyat, amit a család is megeszik, főzni a szegény ember lánya. Aztán meg nyitott szemmel járok a világban, bár már „megettem a kenyerem javát” nem szégyellek tanulni másoktól. Mindegy, hogy idős vagy fiatal. Egy fiatalasszony is tudhat olyat, amit egy idősebb nem ismer.

Rég elfeledett ételekkel szoktam „sokkolni” a szűkebb és tágabb környezetem.

Jelentem a családom igen jól tűri az én „régi mániám”! Van olyan étel, sőt ételek, amit kifejezetten szeretnek!

Hát, Kedveseim ezután leírom, amit tudok és használja ki-ki belátása szerint!

Palacsinta:

Ez néhol ünnepi eledel, nálunk a „nyomorkaja” kategóriába tartozik. Sokadikán szoktam sütni, valami leves mellé, hiszen néhány tojás meg liszt általában mindig van a háznál.

Egyszer megkérdezték tőlem: "Mivel csinálod a palacsintát?"

Ha „dőzsölök”, akkor tejjel, ha nincs itthon, akkor ásványvízzel, ha az sincs, akkor csapvízzel. Ebből nem szoktam ügyet csinálni. Legtöbbször vízzel készül. Ezt a palacsintát töltheted édes, de sós töltelékkel is!

Na szóval, egy tálba beleütsz 2-3 tojást, egy pici sóval összekutyulod. Ha kevésnek találod, önts hozzá egy kicsi vizet. Keverd össze annyi liszttel, hogy nokedli állagú legyen. Keverd simára. Fokozatosan hígítsd vízzel vagy tejjel. Vigyázz nehogy túl híg legyen, mert akkor a sütésnél szétszakad!

Önts bele úgy 1 decinyi olajat és kavard össze. A palacsintasütőbe is tégy egy evőkanálnyi olajat aztán merőkanállal önts bele a masszából, folyasd szét. Az első darab rossz szokása, hogy szét szokott szakadni. Nem baj meg kell azt kóstolni, nehogy beteg legyen tőle a család!

Ha mind kisült és még van belőle a tányéron, azt tegyél bele, amit találsz a spájzban! A palacsintának mindegy mi van benne, lekvár, dió, mák, esetleg túró. Ha van még kedved, főzhetsz pudingot, azt is szeretni szokták.

Főleg a gyerekek! De szerintem e felnőttek is megeszik.

Rendhagyó bemutatkozás

"mi van öreganyám, most kezdesz naplót írni?"

Igen! Először is nem az a fontos az ember hány éves.................!
Azután meg most vagyok abban korban, amikor már elmondhatom, hogy megértem egyet s mást, gyűjtöttem némi tapasztalatot és lehet véleményem a körülöttem lévő világról!
Ide kívánkoznak Müller Péter szavai, sajnos nem tudom szó szerint idézni, de ez a lényege:
- Az emberiség legnagyobb bánata, hogy a tapasztalatait nem tudja átadni az ifjúságnak, mert mindenkinek el kell követni a saját hülyeségeit! Aztán vagy tanul belőle vagy hülye marad öreg korára is.

No, hát én sem akarom a tapasztalataimat rátok erőszakolni, csak leírok egyet s mást, hátha valakinek hasznára lesz!
Tudjátok "az okos más kárán tanul, a buta a sajátján!"
Fogadjátok "türelemmel"!

Szeretettel: